Első lépés
A nyomtatott források átnézése...
Amennyiben Ön egy történelmi téma kutatása során már elolvasta a könyvtárakban található összes szakirodalmat és – ha volt – megtekintette a sajtóanyagot, akkor következhet a levéltári kutatás. Előbbiekből következően ha Ön el akar mélyülni egy témában, a levéltári kutatás megkezdése előtt mindenképpen legalább az adott történelmi korszakra vonatkozó általános szakirodalomból a legminimálisabb történelmi ismeretekre szert kell tennie annak érdekében, hogy a levéltárban kézbe veendő eredeti forrásokból a lehető legtöbb információt ki tudja nyerni, magyarán a források beszédesek legyenek, azokat a megfelelő helyén tudja kezelni. Természetesen nem kötelező effajta történelmi előtanulmányokat végezni, de semmiképpen nem haszontalan, a kutatómunka során Ön is előre garantálhatóan tapasztalni fogja, hogy megtérül ez a befektetés.
Második lépés
Megnézni, melyik levéltár őrzi az iratokat?
Minden levéltári kutatás megkezdése előtt célszerű tájékozódni afelől, hogy a kutatni kívánt téma forrásait vagy a kiszemelt iratanyagot melyik levéltárban őrzik. Erről elsődlegesen a levéltárak fond- és állagjegyzékéből , vagyis az általuk őrzött iratok címjegyzékéből lehet informálódni. A fond -és állagjegyzékekről szóló általános információkért kattintson ide! A hazai levéltárak elérhetőségeit jelen honlap Levéltári intézmények menüpontja alatt lehet tanulmányozni. Egy adott anyag őrzési helyének megtalálásához figyelemmel kell lenni arra, hogy a különböző közigazgatási egységek, mint például a megyék határai az idők folyamán változtak, így például egy település iratai nem biztos, hogy abban a megyei levéltárban őrződnek, amelyik megyében az ma található.
Harmadik lépés
Felvenni a kapcsolatot a levéltárral
Az iratanyag kiválasztása után érdemes a kutatás technikai feltételeiről is tájékozódni. Még a kutatás megkezdése előtt praktikus közvetlenül felvenni a kapcsolatot az érintett levéltárral, mivel a kutatni kívánt iratok nem biztos, hogy azonnal rendelkezésre fognak állni, ezek szakszerű előkészítése napokat, esetleg heteket vehet igénybe.
A magyarországi levéltárak áttekintéséhez kattintson ide!.
Negyedik lépés
Tájékozódni a kutatótermi szokásokról
Amennyiben a kutatás megkezdése előtt lehetőség van rá, célszerű áttanulmányozni az adott levéltár kutatási és kutatótermi szabályzatát, mivel itt lehetnek bizonyos technikai korlátok. Laptop, fényképezőgép használatára rendszerint van lehetőség, de mindenfajta másolatkészítés szinte kivétel nélkül díjköteles. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az egyszerre kikérhető levéltári anyag mennyisége nem korlátlan, erre vonatkozóan az említett szabályzat ad eligazítást. A hosszabb ideig kutatókra tekintettel a nagyobb levéltárak általában saját vendégszobákkal rendelkeznek, amit előre lefoglalva, viszonylag kedvező áron lehet igénybe venni.
Ötödik lépés
Megkezdeni a kutatást
Ha egy levéltárban valaki először végez kutatást, akkor a – könyvtári olvasójegyhez hasonló, de ingyenes – látogatói jegyet kap. Ennek kiváltásához személyazonosító igazolványra vagy útlevélre, illetve lakcímkártyára van szükség. A látogatói jegy az adott levéltárban évenkénti meghosszabbítással folyamatosan használható. Amennyiben az Ön által kért iratanyag nem esik semmilyen kutatási korlátozás alá, akkor kezdődhet a kutatómunka.
A levéltári anyag kutatótermi használatának általános szabályairól szóló jogszabály megtekintéséhez kattintson ide!
Hatodik lépés
Tájékozódás a levéltári iratanyagban
Ön már a kutatómunka legelső szakaszában, főként ha először végez levéltári kutatást, szembesülni fog azzal, hogy az iratokból egészen máshogyan lehet kinyerni az információkat, mint egy szakkönyvből. A levéltári kutatáshoz bizony kitartás kell, mivel nem biztos, hogy elsőre megleli azt, amit keres. Azért, hogy a kutatóknak mégse egy szénakazalban kelljen a tűt megtalálni, a levéltárosok különböző szintű kutatási segédleteket állítottak össze az Ön munkájának megkönnyítésére. Ezeket a segédleteket kérje a levéltár kutatótermének felügyelőjétől/kutatószolgálat vezetőjétől. Természetesen – egyelőre még csak részlegesen – ezek a segédletek az interneten is elérhetőek.
További információk a kutatási segédletekről












