A Békés Megye Megyei Levéltár egy központi és egy fióklevéltárból, valamint egy részlegből áll. Az egykori megyeszékhelyen, Gyulán működő központi levéltár őrzi a történeti Békés megye iratainak legnagyobb részét. Itt nyertek elhelyezést – többek között – a megye 1950-ig működött központi közigazgatási és jogszolgáltató szerveinek iratai.
Békés Megyei Levéltár épületeA Békési Fióklevéltár őrzi az egykori Békési járásban működött intézmények iratait, az 1950 után keletkezett tanácsi iratokat, így a megyei tanács iratanyagát is. A Békéscsabai Részleg korábban pártarchívumként működött. A rendszerváltozás után az egykori pártarchívum az iratanyagok mozgatása nélkül tagolódott be a megyei levéltár szervezetébe.
Az iratanyag struktúrája, kor szerinti megoszlása pontos tükre Békés megye történetének. A megye területe a XVI. század közepén török uralom alá került, a korábban keletkezett oklevelek egy részét a terület földesura, Brandenburgi György utasítására elmenekítették, a források többi része elpusztult. Az elmenekített iratok nem kerültek vissza Békés megyébe, ezek az oklevelek levéltárunkban fényképmásolatok segítségével kutathatóak. A vármegyét az 1715. évi 92. tc. állította helyre. Ettől az időponttól fogva a megye levéltára folyamatos. 1950 után a Békés Megyei Levéltár is begyűjtötte az illetékességi körében, vagyis Békés megyében keletkezett valamennyi maradandó értékű iratot.
Kutatói szempontból a vármegyei igazgatás iratai mellett különösen értékesek a jellegzetes alföldi mezővárosok és nagyközségek gazdag fondjai. A vállalati iratanyagok között is találunk olyan széles érdeklődést kiváltó anyagot, mint a gyomai Kner-nyomda iratai.
Békésben, ahol a társadalomtudományi központok ma is ritkásak, a levéltár komoly tudományszervező szerepet vállalt és vállal. Jelenleg az intézmény különálló kiadványok mellett öt sorozatot jelentet meg: a Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból c. sorozat a 25., a Közlemények Békés megye és környéke történetéből a 11., a Gyulai Füzetek a 17., a Körösök Vidéke az 5. kötetnél jár, a Segédletek a Békés Megyei Levéltárból 2006-tól jelenik meg.
KutatóteremTovábbi információk:
I. Központi épület
Cím: 5700 Gyula, Petőfi tér 2.
Levelezési cím: 5700 Gyula, Pf. 17.
Telefon: (66) 362–173, (20)–289–8909 (kutatószolgálat)
Telefax: (66) 361–240
E-mail: leveltar@bekes-archiv.hu
Honlap: www.bekes-archiv.hu
II. Békési fióklevéltár
Cím: 5630 Békés, Szarvasi út 42–44.
Levelezési cím: 5631 Békés, Pf. 39.
Telefon: (66) 634–542
Fax: (66) 634–542
E-mail: fiokleveltarbekes@t-online.hu
III. Békéscsabai részleg
Cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11–17.
Levelezési cím: 5700 Gyula, Pf. 17.
Telefon: (66) 362–173
Fax: (66) 361–240
E-mail: leveltar@bekes-archiv.hu
Békés Megyei Levéltár épületeAz iratanyag struktúrája, kor szerinti megoszlása pontos tükre Békés megye történetének. A megye területe a XVI. század közepén török uralom alá került, a korábban keletkezett oklevelek egy részét a terület földesura, Brandenburgi György utasítására elmenekítették, a források többi része elpusztult. Az elmenekített iratok nem kerültek vissza Békés megyébe, ezek az oklevelek levéltárunkban fényképmásolatok segítségével kutathatóak. A vármegyét az 1715. évi 92. tc. állította helyre. Ettől az időponttól fogva a megye levéltára folyamatos. 1950 után a Békés Megyei Levéltár is begyűjtötte az illetékességi körében, vagyis Békés megyében keletkezett valamennyi maradandó értékű iratot.
Kutatói szempontból a vármegyei igazgatás iratai mellett különösen értékesek a jellegzetes alföldi mezővárosok és nagyközségek gazdag fondjai. A vállalati iratanyagok között is találunk olyan széles érdeklődést kiváltó anyagot, mint a gyomai Kner-nyomda iratai.
Békésben, ahol a társadalomtudományi központok ma is ritkásak, a levéltár komoly tudományszervező szerepet vállalt és vállal. Jelenleg az intézmény különálló kiadványok mellett öt sorozatot jelentet meg: a Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból c. sorozat a 25., a Közlemények Békés megye és környéke történetéből a 11., a Gyulai Füzetek a 17., a Körösök Vidéke az 5. kötetnél jár, a Segédletek a Békés Megyei Levéltárból 2006-tól jelenik meg.
KutatóteremI. Központi épület