Programok

2017. június 9–10.

Nyitórendezvény

Budapest Főváros Levéltára

1139 Budapest, Teve u. 3–5.

Levéltári Piknik

ezzel egyidejűleg

A pesti serfőzéstől a sörgyártásig és a

Prost Heidelberg! A heidelbergi sörfőzdék és sörözők története

című kiállítások megnyitója

 

A kétnapos rendezvény első napja egybeesik a Nemzetközi Levéltári Nappal, amelyről 1948 óta emlékezünk meg. Az I. Levéltári Pikniken színes programokkal mutatkoznak meg a levéltárak és más közgyűjtemények. A rendezvény középpontjában – a Nyitott Levéltárak 2017 programsorozathoz hasonlóan – a gasztronómia története és annak levéltári forrásanyaga áll, így a szellemi pezsgés mellett a kulináris élvezetek is szerephez jutnak ezen a hétvégén.

 

2017. június 24.

Múzeumok Éjszakája programsorozathoz kapcsolódó

Levéltárak Éjszakája

Országszerte

A levéltárak éjszakáján országszerte gazdag programokkal várják a látogatókat a levéltárak. Ezen az estén megnyílnak a raktárak, az érdeklődők bepillanthatnak a levéltári munka titokzatos és izgalmas világába. Kiderül, hogy a levéltárak nem csupán a felnőttek számára tartogatnak meglepetéseket, de a legkisebbek számára is élmény a viaszpecsétek öntése, dobozvárak építése. Igazi családi programokkal hívunk és várunk minden érdeklődőt!

 

2017. július 10 – 12.

Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése 2017

Miskolc 

Az Egyesület éves vándorgyűlése a szakma legrangosabb seregszemléje. A tudományos tanácskozással egybekötött háromnapos program témája idén a levéltárak a társadalom szolgálatában kérdéskör megvitatása, illetve a gasztronómia történetének levéltári forrásai lesznek. A vándorgyűlésen a levéltár-pedagógia, levéltárinformatikai, forráskiadási, felsőoktatás-történeti, állományvédelmi szekciók rendezvényeire, előadásaira is sor kerül.

Program (letölthető pdf formátumban)

 

2017. szeptember 29.

Kutatók Éjszakája

Országszerte

A levéltárak nem csupán a történelmi dokumentumok őrzőhelyei, hanem tudományos műhelyek is egyben, amelyek oroszlánrészt vállalnak nemzeti történelmünk megismerésében és megismertetésében. A kutatók éjszakáján a levéltárak országszerte ismeretterjesztő előadásokban mutatják be a falaik között folyó forrásfeltáró munka eredményeit. A II. világháborút követő szovjet megszállás, 1956 eseményei vagy éppen a királynéját meggyilkoló Bánk bán története a levéltárak által megőrzött forrásokból deríthető fel.

 

2018 február

Az Év Levéltára Díj átadása

A díjazott intézményben

Hitvallásunk szerint a felbecsülhetetlen értékű forrásokat – okleveleket, tervrajzokat, az elmúlt évszázadok mindennapi életét dokumentáló iratokat – őrző levéltárak közösségformáló intézmények. Valódi szerepüket akkor töltik be, ha a felhalmozott ismereteket széles körben közkinccsé teszik formálva a múltunkról, s egyúttal jelenünkről és jövőnkről alkotott képünket. Immár hatodik alkalommal kerül átadásra az Év Levéltára kitüntető cím annak az intézménynek, amely 2017-ben kitűnik színvonalas szakmai munkájával, és nyitottságával meghatározó szereplője szűkebb pátriája kulturális életének.

 

2018 március

Az Év Levéltári Kiadványai Díj átadása

Budapest Főváros Levéltára

1139 Budapest, Teve u. 3–5.

A levéltárakban őrzött dokumentumok közzétételének formái közül ki kell emelni a nyomtatott és elektronikus kiadványokban történő megjelenést. Intézményeink évről évre több tucat kiadvánnyal gazdagítják a múltjuk iránt érdeklődők könyvtárát. Ezek a kiadványok nem csupán tartalmukban, hanem formájukat tekintve is igen magas színvonalúak. Ennek elismeréseként került sor az Év Levéltári Kiadványa Díj megalapítására. A Díjjal azokat a kiadványokat és elektronikus tartalmakat jutalmazzuk, amelyek megkapják a könyvkiadói szakma képviselőinek elismerését.