Széchényi Ferenc-díj

A Széchényi Ferenc-díj a közgyűjteményi (könyvtári, levéltári, múzeumi) szakterületen dolgozó azon szakembereknek adományozható állami kitüntetés, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és azok alkalmazásával szolgálták szakmájukat.

Az 1999-ben alapított díjat évente, augusztus 20-án, hat személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 70, vastagsága 5 mm. Az érem Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása. Előlapján középen a Széchényi Ferenc portréja, a köriratban "SZÉCHÉNYI FERENC-DÍJ" felirat szerepel. A hátlapon köriratban "KÖZGYŰJTEMÉNY SZOLGÁLATÁÉRT" felirat szerepel.

2000.
Varga János a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója
Lakos János a Magyar Országos Levéltár c. főigazgatója, vezető szakfelügyelő

2001.
Albrechtné Kunszeri Gabriella a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője

2002.
Balogh István a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levélár nyugalmazott igazgatója
Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár főigazgatója
Kovács Béla a Heves Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója

2003.
Dóka Klára a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa
G. Vass István a Magyar Országos Levéltár c. főigazgatója, főosztályvezetője

2004.
Blazovich László a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója
Molnár József a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Levéltári Osztályának vezetője

2005.
Kiss Mária a Szombathelyi Püspöki és Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalani Levéltár levéltárosa
Szűcs László a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főosztályvezetője

2006.
Böőr László a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztályának igazgatója
Madarász Lajos a Veszprém Megyei Levéltár igazgatója

2007.
Nyulásziné Straub Éva a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője
Bán Péter a Heves Megyei Levéltár igazgatója

2008.
Á. Varga László Budapest Főváros Levéltára főigazgatója, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának elnöke
Szögi László az ELTE Egyetemi Könyvtárának főigazgatója, az Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke

2009.
Körmendy Lajos a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője
Borosy András a Pest Megyei Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa
Novák Veronika a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltára igazgatója

2010.
Pál-Antal Sándor a Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatala nyugalmazott levéltárosa
Tilcsik György a Vas Megyei Levéltár igazgatója, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának alelnöke

2011.
Csombor Erzsébet a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár igazgatója
Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója

2012.
Radics Kálmán a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatója
Kiss András a Román Nemzeti Levéltár Kolozs Megyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója

A díjazottak neve mellett a díj átadásának időpontjában betöltött pozíciójuk lett feltüntetve!