HU | EN | DE

Társadalmi Múzeum: a szociális és egészségügyi nevelés intézménye

Őze Eszter

Társadalmi Múzeum: a szociális és egészségügyi nevelés intézménye

 

Tanulmányomban az 1851-es világkiállítás utáni, a 20. század elején megállapított egészség- és nevelésügyi múzeumok kultúrtörténetével foglalkozom, ezen belül pedig a Társadalmi, majd Népegészségügyi Múzeum (1901–1945) intézményi pozícióját, integráló́ funkcióját elemzem. A múzeumot 1901-ben alapította Budapesten a kereskedelemügyi miniszter azzal a céllal, hogy az intézmény a népegészségügyről és a munkásérdekekről rendezett kiállításokkal emancipatórikus munkát végezzen. E magyar intézmény egy nemzetközi hálózat részeként működött, például a német Soziales Museum, a francia Museé Sociale mellett. A budapesti intézmény megkülönböztető sajátossága az volt, hogy egy meghatározott társadalmi osztály – a munkásság – erkölcsi, politikai és egészségügyi nevelését szolgálta. Csaknem négy évtizedes fennállása alatt feladatává tette az iparegészségügy bemutatását, a munkásvédelem oktatását, a munkásság, majd a „nép szociális és egészségügyi nevelését”, a szociális érzés terjesztését és a genetikai „átöröklődés kérdéseinek tisztázását”. E múzeum a közegészségügy 20. század eleji történetének, az állam, az ipari kapitalizmus és a városi munkásság kapcsolatának különleges reprezentációja. Tanulmányomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy miért a múzeum intézményét tartották a munkásság integrálására és bemutatására alkalmas intézménynek. Megválaszolásához a 19. század végi múzeumok történetében helyezem el a Társadalmi Múzeumot, elsődlegesen a korszak elsődleges nyilvános reprezentációs médiumának, a világkiállítások eszméivel és ideáival összehasonlítva. A kiállítások és a későbbiekben létrejövő múzeum vizsgálata azért is kifejezetten érdekes, mert azt láthatjuk, hogy a gazdasági uralom reprezentálása a 19. század elején magával hozta a munkás testének és életkörülményeinek és problémáinak a bemutatását is. Vagyis a múzeumok 19. század végi történetében az ipari munkásság olcsó munkaerejének megjelenésével történt egy legalább akkora fordulat, mint a múzeumok nyilvánossá válásakor: az általuk bemutatott egységet kiterjesztették az alsóbb osztályokra, akik már nemcsak nézőként, hanem kiállított „objektumként” is a múzeum tereibe kerültek.