HU | EN | DE

Tájékoztatás a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2021. évi tisztújító közgyűléséről

(0 megjegyzés)

Az MLE tisztújító közgyűlését 2021. augusztus 25-én tartották meg Sopronban, az egyesületi vándorgyűlés első napján.

 

 

Az MLE elnöki és az Ellenőrző Bizottság elnöki beszámolóját, valamint a Jelölő Bizottság munkabeszámolóját követően megválasztották az egyesület új elnökét, alelnökeit, választmányi tagjait, valamint az Ellenőrző Bizottság tagjait.  

 

A jelenlévők 100%-os szavazati aránnyal újraválasztották Kenyeres István eddigi elnököt, Budapest Főváros Levéltára főigazgatóját. Alelnökei Vajk Ádám (Győri Egyházmegyei Levéltár) és Tilcsik György (ny. levéltárigazgató) lettek (utóbbit szintén megerősítették posztján).  

 

 

A 12 tagú Választmány tagjai (a szavazatok sorrendjében):

Cseh Gergő Bendegúz (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Zsidi Vilmos (BCE Levéltára), Haász Réka (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára), Kovács Eleonóra (MNL Országos Levéltára), Hermann István (Budapest Főváros Levéltára), Koltai András (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára), Polgár Tamás (MNL Somogy Megyei Levéltára), P. Holl Adrien (Budapest Főváros Levéltára), Czetz Balázs (MNL Fejér Megyei Levéltára), Lengvári István (PTE Egyetemi Levéltár), Mátyás Zoltán (Budapest Főváros Levéltára) és Farkasová Andrea (MNL Országos Levéltára).  

 

Az Ellenőrző Bizottság tagjai lettek: Rácz Attila (Budapest Főváros Levéltára), Hetényi Tiborné (ny. gazdasági igazgató), valamint Csurgai Horváth József (Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár). 

 

Fotó: Győrffy Szabolcs (BFL)

 

Friss bejegyzések

Archívum

2021
2020
2019
2018
2017
2016
2015

Kategóriák

Szerzők

Feliratkozások

RSS / Atom