Magyar részvétel a holokauszttal kapcsolatos nemzetközi levéltári projektben

(0 megjegyzés)

Hazai levéltári dokumentumok is elérhetők a European Holocaust Research Infrastructure projekt, illetve annak Document Blog című oldalán.
A blogot 2017 január és március között Csősz László főlevéltáros (MNL OL) szerkeszti. A Document Blog levéltárosok és történészek közös kísérleti vállalkozása, amely új technológiák és informatikai eszközök segítségével egyedülálló módon mutat be levéltári dokumentumokat és irategyütteseket.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára társult partnerként 2014 óta részt vesz az Európai Holokauszt-kutatási Infrastruktúra (European Holocaust Research Infrastructure, EHRI) nemzetközi levéltári projekt munkájában. Az EHRI legfőbb célkitűzése egy olyan soknyelvű online adatbázis létrehozása, amely magában foglalja a holokauszttal és előzményeivel kapcsolatos, 1933 és 1945 között keletkezett valamennyi levéltári dokumentumot. A 2010 óta épülő központi adatbázis, az EHRI Portal jelenleg 57 ország közel 2000 levéltárának és más közgyűjteményének adatait tartalmazza. Az MNL Országos Levéltárának gyűjteményéből eddig 83 fond és állag angol nyelvű leírását tették közzé a portálon. 
 
A teljes cikk itt érhető el:
Az első magyar blogposzt pedig itt található: