HU | EN | DE

BFL+ programsorozat X.

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2016. április 7-én 15.00 órakor a BFL+ programsorozat keretében Török Péter: A szabolcsi hajdúvárosok a Rákóczi-szabadságharc idején és Mátyás Zoltán: Székely kivándorlás az Egyesült Államokba 1900 és 1913 között című előadásokra.

 

A BFL+ előadássorozattal levéltárunk régi terve valósul meg. Intézményünk mindig is nagy súlyt helyezett arra, hogy tudományos munkatársai aktívan részt vegyenek a történeti kutatásokban. Többen közülük az általuk kutatott korszak elismert szakembereinek számítanak. Kutatási területüket, ott elért eredményeiket azonban sokszor a közvetlen munkatársak nem ismerik. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a havi rendszerességgel jelentkező programsorozatunk, ahol egy 30 perces előadás során lehetőség nyílik a levéltári munka mellett „plusz”-ként végzett tudományos munkájuk bemutatására. Egy-egy alkalommal két előadás hangzik el, amit kötetlen beszélgetés (kérdésfeltevések, vélemények, észrevételek) követ.

Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem