HU | EN | DE

Blog

Bejegyzések a következő szerzőtől dekanyd

Határon túli helységneveket őrző közterületnevek Budapesten – adatvizualizációs projekt

2020. november 11-én elindult a Budapest Főváros Levéltára és az Átló csapatának együttműködésében létrehozott oldal, amely Budapest azon közterületeit ábrázolja, amelyek névtábláin visszaköszönnek a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok nevei.

Budapest Főváros Levéltára kutató- és ügyfélszolgálata továbbra is nyitva tart!

A Kormány 2020. november 10-én hozott kormányrendelete alapján Budapest Főváros Levéltárának kutató- és ügyfélszolgálata továbbra is nyitva áll az ügyfelek és kutatók előtt. Változás a kutatóterem keddi és csütörtöki ügyeleti nyitva tartását érinti: a kijárási tilalom bevezetése miatt kutatótermünk egy órával korábban, 18.00 órakor bezár

Az MNL Somogy Megyei Levéltárának igazgatója

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának vezetésére Polgár Tamás újabb öt évre megbízást kapott.

Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt - Előadássorozat V.

A Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt keretében megrendezésre kerülő A háborús erőszaktétel története, vizuális megjelenítése és a köztéri emlékművek változatai konferenciasorozat ötödik előadására november 12-én 17.00 órakor kerül sor.

Az első világháború veszteségi adatbázisa

2020. november 3-án indult a világhálón a Magyar Nemzeti Levéltár, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár, valamint Budapest Főváros Levéltára összefogásában létrehozott adatbázis, amely az I. világháborúban hősi halált halt katonák adatait (nevük, születési helyük és idejük, vallásuk, beosztásuk stb.) tartalmazza.