HU | EN | DE

Blog

Bejegyzések innen April, 2018

11. Szabadkai Levéltári Nap

Az idei tanácskozás témája: Impériumváltás 1918-ban, a levéltári anyagok tükrében. Előadók jelentkezését július 1-ig várják.

Tájékoztató a e-levéltári frissítés befejezéséről

Tájékoztatjuk tisztelt kutatóinkat, hogy az e-levéltári rendszer frissítése lezárult, így az Elektronikus Levéltári Portál és a „Query” levéltári nyilvántartó rendszer újra elérhető.

Túrkevére érkezik az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára vándorkiállítása

A Református Templomgalériában tekinthető meg 2018. május 27-ig az iratajándékozást bemutató Bővülő történelem című tárlat, túrkevei vonatkozású levéltári dokumentumokkal kiegészítve.

Honismereti Pályázat 2018

A Hajdú-Bihar Megyei és Debreceni Honismereti Egyesület a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárával együttműködve írott forrásokon alapuló dolgozatok készítésére hirdet pályázatot Bihar és Hajdú vármegyék, Hajdú-Bihar megye és településeikre vonatkozóan, honismereti-helytörténeti témákban, eddig még nem publikált és más pályázatra (például: OTDK) be nem adott anyaggal.

Genius loci – Budapest és nemzetiségei című konferencia

A Honismereti Szövetség és a Budapesti Honismereti Társaság tisztelettel meghívja Önt a Genius loci – Budapest és nemzetiségei című konferenciára 2018. április 19-én (csütörtök) 14.00 órakor.