HU | EN | DE

Blog

Beszélgetés Kutassy Ilonával, a Kárpátaljai Állami Levéltár igazgatóhelyettesével

Egy szelet történelem - interjú Kutassy Ilonával, a Kárpátaljai Állami Levéltár igazgatóhelyettesével, a beregszászi részleg vezetőjével itt olvasható.

Határon túli helységneveket őrző közterületnevek Budapesten – adatvizualizációs projekt

2020. november 11-én elindult a Budapest Főváros Levéltára és az Átló csapatának együttműködésében létrehozott oldal, amely Budapest azon közterületeit ábrázolja, amelyek névtábláin visszaköszönnek a trianoni békediktátum által elcsatolt települések, erődítmények, történeti-néprajzi tájak, népcsoportok nevei.

Budapest Főváros Levéltára kutató- és ügyfélszolgálata továbbra is nyitva tart!

A Kormány 2020. november 10-én hozott kormányrendelete alapján Budapest Főváros Levéltárának kutató- és ügyfélszolgálata továbbra is nyitva áll az ügyfelek és kutatók előtt. Változás a kutatóterem keddi és csütörtöki ügyeleti nyitva tartását érinti: a kijárási tilalom bevezetése miatt kutatótermünk egy órával korábban, 18.00 órakor bezár

Az MNL Somogy Megyei Levéltárának igazgatója

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának vezetésére Polgár Tamás újabb öt évre megbízást kapott.

Felsőoktatási intézményeink külkapcsolatai a 20. században

A PTE Egyetemi Levéltár XVII. levéltári napi konferenciája november 12-én lesz követhető online, Teams alkalmazásban.